Budapest, 2010. május – Csaknem 30 évvel 1981-es bevezetése után a 3,5 hüvelykes kislemez még mindig elterjedt adattároló eszköz, az olyan nagy kapacitású riválisokkal szemben is, mint a CD vagy a pendrive. A piacvezető Verbatim saját adatai szerint 2009-ben 50 millió floppyt értékesítettek Európa-szerte, túlnyomórészt Kelet-Európában és a FÁK tagállamaiban.
Még 2010-ben is széles körben alkalmazzák a floppyt, mivel ez az olcsó eszköz kifejezetten könnyen használható kis mennyiségű adat tárolására. A PC-kben nagy számban megtalálható floppymeghajtók azt jelzik, hogy a kislemez még mindig használatos a magán- illetve az üzleti szférában, különösképpen a hatóságoknál és az iparban (pl. gépvezérlés, szintetizátorok, adóbevallás). A kereslet tehát – a folyamatos csökkenés ellenére – megmaradt.
Mindemellett nem meglepő a Verbatim számára, hogy e szűkülő piaci szegmensben egyre csökken a kínálat. Az adathordozók terén piacvezető Verbatim viszont továbbra forgalmazza a floppyt, amely Magyarországon ezután is megtalálható lesz egyes informatikai szaküzletekben.
Szabadon használható kép:
http://newsletter.komm-passion.de/newsletter/verbatim/FloppyDisk.jpg
A Verbatimról
A Verbatim 1969 óta – a floppy lemezek korszakától kezdve, a magneto-optikai tárolókon, CD és DVD formátumokon át egészen a nagyfelbontású Blu-ray lemezekig – élen jár az adattárolási technológiák fejlesztésében. A cég további, magas minőségű tárolóeszközöket is kínál: hordozható USB-s meghajtókat (pendrive-okat), flash memóriakártyákat, SSD-meghajtókat, külső merevlemezeket és sokféle számítógépes kiegészítőt is. A merevlemezek 1,8 hüvelykes (4,57 cm-es) zsebméretben, 2,5 hüvelykes (6,35 cm-es) utazó és 3,5 hüvelykes (8,89 cm-es) asztali méretben érhetők el. A Verbatim sikerét anyavállalatánál, a Mitsubishi Chemical Groupnál zajló kiemelkedő kutatás és fejlesztés alapozza meg. A cég különlegesen szigorú minőségellenőrzésének köszönhetően világszerte piacvezető az optikai lemezek szegmensében; számos Verbatim termék ért el első helyezést nemzetközi összehasonlító-teszteken. További információkért keresse fel a www.verbatim.hu weboldalt.
Kapcsolat:
Maria Csilics
Verbatim GmbH
Düsseldorfer Str. 13
65760 Eschborn
Tel: +49 (0)6196-9001-30
mcsilics@verbatim-europe.com
Dankó Bence
Próbakő Kommunikáció
H-1025 Budapest
Törökvész út 3/a
telefon: 06 20 5550660
danko@probako.hu